
Az iskola közössége reggeli elmélkedés keretében emlékezett meg mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról.
Zoltán atya szívhez szóló imájában közösen idéztük fel elhunyt szeretteink emlékét, és hálát adtunk mindazokért, akik életükkel példát mutattak nekünk.
A csendes imádság és közös gondolatok után minden osztály egy-egy képviselője gyertyát gyújtott a megemlékezés jeléül.
A lángok fénye emlékeztetett bennünket arra, hogy szeretteink tovább élnek szívünkben, és életünk részei maradnak.
Meghitten, elcsendesedéssel kezdtük a napot, amelyen a szeretet és az emlékezés kapott főszerepet.
Október a rózsafüzér hónapja, amikor különösen is a Szűzanya közbenjárását kérjük imáinkban. Iskolánkban ebből az alkalomból különleges kiállítást szerveztünk, ahol a gyerekek és családjaik által hozott számos szebbnél szebb rózsafüzér kapott helyet.
A hónap minden hétfőjén közösen imádkoztunk: egy-egy évfolyam diákjai vezették a fohászt, elimádkozva a rózsafüzér egy tizedét. Az imádságok meghitt csendjében mindenki elhelyezhette szívében kéréseit és háláját. Zoltán atya megáldotta a rózsafüzéreket, kérve, hogy ezek az apró gyöngyszemek kössék össze a szíveket imádságban és szeretetben.
Külön köszönjük Novák Katalin tanítónő munkáját, aki megszervezte a kiállítást és felkészítette az előimádkozó gyerekeket, valamint Petrovics-Detvai Dorina tanítónőnek az énekkar felkészítését.
Hálásak vagyunk a közösség összefogásáért és azért, hogy együtt élhettük meg a hit és az imádság erejét.
2025.10.22-én szeretettel és örömmel gyűltünk össze óvodánkban az ŐSZI CSALÁDI KÉZMŰVES DÉLUTÁN alkalmából. A programot a legkisebbek, a Halacska csoportosok nyitották meg egy kedves, őszi hangulatú műsorral, mellyel mindannyiunk szívébe melegséget hoztak.
Ezt követően a közösen imádkoztunk, kérve Mennyei Atyánk áldását, majd a kézműveskedés vette kezdetét, ahol gyermekek és szülők együtt készíthettek szép őszi díszeket. Az alkotás öröme, a közösen eltöltött idő és a vidám beszélgetések igazi közösségi élménnyé formálták a délutánt.
A program zárásaként népi játékokból és táncokból összeállított közös játékra hívtuk a résztvevőket. A közös mozgás és nevetés méltó befejezése volt ennek a szép, családias hangulatú délutánnak, melyben a hála, az együttlét és az alkotás öröme is megmutatkozott.
A Vörösmarty pályaorientációs napján, 2025. október 17-én a felsősök osztályfőnökei sokféle programot szerveztek a diákoknak. Az 5.a a Szal-Agro Kft miskolci telephelyén az agrárszektor szakmáival és gépeivel ismerkedett meg, a 6.a osztályos szülők helyben mutattak be különféle szakmákat, a 6.b a tűzoltóságot kereste fel. A 7.a pályaválasztó tesztekkel és szakmabemutató kisfilmekkel töltötte az időt. A 7.b-sek a MÁV járműjavító részlegében és irányítóközpontjában vendégeskedett. A 8.a felkereste a Miskolci Rendőr-főkapitányságot, a 8.b pedig a Miskolci Egyetem Campusát járta be, illetve meglátogatták az egyetem könyvtárát.
Egy tanóra erejéig iskolásnak álltak a Szent Rita Óvoda nagycsoportosai.
Az 1.a osztályban Kati néni és Anna néni, az 1.b osztályban Kata néni és Míra néni vezetésével mutatták meg az elsősök az ovisoknak és az óvónéniknek, milyen sokat tanultak már az iskolában. Az ügyesen olvasó és számoló elsősök mellett a nagycsoportosok is aktívan bekapcsolódtak az órába.
Szeptemberben igazi iskolásként várjuk őket vissza!
2025. október 17-én pályaorientációs napot tartottunk a Vörösmartyban. Az alsós osztályok változatos programokon vettek részt. Az 1.a-s tanulók a Kisgergely cukrászdában ismerkedtek a sütemények, torták készítésének titkaival, az 1. b osztály bepillantást nyert a könyvtárosok sokoldalú munkájába. A 2.a és a 3.c a tűzoltóságot, a 2.b a rendőrkapitányságot kereste fel. A 3.a a Herman Ottó Múzeumban járt, a 3.b pedig a Diósgyőri Papírgyár Múzeumában. A 4.a-sokat Kisgyőr polgármestere kalauzolta a településen (megismerkedhettek például az "Ökumenikus Betlehemmel"), a 4.b a MiReHu Kft-nél tanulhatott a környezetmérnököktől.
A 7.b osztály az állatok világnapja alkalmából örökbefogadott egy vadon élő jegesmedvét. A macit eredetileg Yukonnak hívják, de az osztály Hógolyónak nevezte el. Az örökbefogadással egy éven át támogatják Hógolyó élőhelyének védelmét. Ezzel nemcsak egy veszélyeztetett állatot segítenek, hanem a teremtett világ iránti felelősségüket is kifejezik.
A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2025. október 20-án érdekes és változatos csoportfoglalkozásokat tartottak hetedikes és nyolcadikos tanulóinknak. A programban szimbólumfelismerés, szituációs játék prevenciósjelvény-tervezés, szerencsekerék, mátrix és kvízkérdések is szerepeltek. A diákok játékos feladatokkal bővíthették ismereteiket a számítógépek és számítógépes rendszerek világáról, valamint az online térről.
Köszönjük a szervezők és a közreműködők munkáját!
A missziók vasárnapját követő hétfőn iskolamisére gyűlt össze a Vörösmarty "népe".
Főtisztelendő Szedmák Zoltán atya megemlítette a homíliában, hogy a missziós tevékenység alapeleme az elindulás; a hit példaképe, Ábrahám is ennek alapján gondolkodott. A hétköznapi életünkben úgy tudjuk Ábrahám vagy az apostolok példáját követni, hogy jelképesen útra kelünk, vagyis megosztjuk a hitünket. A hitünk ugyanis akkor kamatozik, ha továbbadjuk, így tudjuk kiteljesíteni az Isten Országát már itt a földön.
Ezekkel az "útravalónak szánt" gondolatokkal vágtunk neki az őszi szünet előtti "csonka" hetünknek.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc