VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Iskolánk köznevelési intézményként rendes esetben a felvételi időszakban vesz fel gyermekeket az első évfolyamra. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor a család költözése miatt iskolaváltásra is kényszerülhetnek a szülők a nagyobb, magasabb osztályos gyermek vonatkozásában.
Ekkor kell felvenni velünk a kapcsolatot, elbeszélgetés közben itélheti meg az iskola vezetése, hogy felveszi-e diákjai közé a gyermeket vagy sem, tudja-e a felvételi követelményeket teljesíteni a család, vagy nem. Nemleges döntés esetén javasoljuk, hogy a lakóhely szerinti, úgynevezett körzet szerinti iskolával vegyék fel a szülők a kapcsolatot, hiszen iskolaköteles korban a szülők felelőssége a gyermek iskolába íratása.
Amennyiben a felvétel/ átvétel mellett dönt az iskolavezetés, intézményünk egy befogadó nyilatkozatot állít ki az elbocsátó iskola számára, ahol ennek a nyilatkozatnak a beérkezése után kiveszik a tanulóik közül az érintett gyermeket, amit a Közoktatási Információs Rendszerben (KIR) is rögzítenek. Ez után tudjuk mi rögzíteni tanulóink között újonnan érkező diákunkat intézményünk KIR-felületén.
Ezután megfelelő osztályba, csoportokba kerül a gyermek, amit az elektronikus naplóban rögzítünk
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc