Sok-sok éve hagyomány a Vörösmartyban, hogy november 11-én, Márton napján, az iskola és óvoda apraja és nagyja megemlékezik hazánk egyik védőszentjéről, Szent Mártonról.
A 2. b és az 1. a osztályosok műsorában választ kaphattunk arra, hogy ki volt Szent Márton, mivel foglalkozott és hogy kapcsolódik személye a libákhoz.
A műsorban megelevenítették a gyerekek Márton és a koldus találkozását és Márton püspökké választásának eseményét is. Megtudhatták a jelenlévők azt is, hogy milyen néphagyományok kapcsolódnak ehhez a jeles naphoz. Óvodásaink pedig átadták Szent Márton vesszejét iskolánk főigazgatójának, Zsuzsa néninek. Kérték, hogy óvja, védje meg iskolánkat minden bajtól, hogy minél több gyerek és szülő érezhesse, hogy jó dolog a Vörösmarty közösségébe tartozni.
Az este elmaradhatatlan része volt az iskola környéki lámpás felvonulás. A menet élén a Mártont megtestesítő lovas lovagolt, a jó hangulatról pedig az Esztenás zenekar gondoskodott. A lámpások fénye bevilágítottak az iskola környékét. Ezek a kis fények Szent Márton jó cselekedeteit jelképezik, és világosságot, szeretetet hoznak minden ember szívébe, életébe.
A csípős hidegben töltött percek után szeretetvendégség várta a felvonulókat az iskola aulájában. Mindenkinek jólesett a forró tea és libazsíros kenyér.
Hiszen, aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezik!
November 9-én a 3.a osztályosok izgatottan készültek a vasárnap reggeli misére.
Hogy ezáltal is erősítsük és ápoljuk a templom és az iskola kapcsolatát, Szent Márton emlékére egy szép műsort adtak elő a templomban a híveknek.
Megelevenítették a püspök életének legfontosabb eseményeit: a koldussal való találkozást, ahol a szegény didergőre terítette a köpenyét, hogy a dermesztő hidegtől megvédje és a kalandos püspökké választást, amikor a libaólat választotta rejtekéül, mert szeretett volna egyszerű pap maradni.
A gyerekek kis lámpásaik fénye mellett végül eldalolták a Szent életéről szóló kedves éneket is.
Tours-i Szent Márton Kr.u. 316-ban született a mai Szombathelyen a római légió tisztjének fiaként. Ő maga is katonatiszti pályára lépett, de hamaros otthagyta a hadsereget, hogy „Isten katonájaként” szerényen szolgálja a híveket.
Gyógyító és térítő csodákat is tulajdonítanak Franciaország és Magyarország védőszentjének.
Tours-i szentélye a spanyolországi Santiago de Compostela felé vezető úton a zarándokok híres megállója lett.
Köszönjük a felkészítő pedagógus, Kóródiné Szabó Judit munkáját.
Főtisztelendő Juhász Ferenc atya pénteken töltötte be a hetvenedik életévét. Ebből az alkalomból a Vörösmarty "népe", aprók és nagyok, dolgozók és gyerekek, óvodások és iskolások köszöntötték plébános urat. Az Ároni áldás eléneklésével fogadtuk az aulában, a 4.a osztályosok verset mondtak, de nem hiányozhatott az ünneplésből a torta sem. A sok jókívánságot írásban és szóban is átadtuk, köztük a legfontosabbat: a teremtő Isten tartsa meg Feri atyát - életére és szolgálatára a Jóisten kegyelmét és áldását kérjük imáinkban!
Az iskola közössége reggeli elmélkedés keretében emlékezett meg mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról.
Zoltán atya szívhez szóló imájában közösen idéztük fel elhunyt szeretteink emlékét, és hálát adtunk mindazokért, akik életükkel példát mutattak nekünk.
A csendes imádság és közös gondolatok után minden osztály egy-egy képviselője gyertyát gyújtott a megemlékezés jeléül.
A lángok fénye emlékeztetett bennünket arra, hogy szeretteink tovább élnek szívünkben, és életünk részei maradnak.
Meghitten, elcsendesedéssel kezdtük a napot, amelyen a szeretet és az emlékezés kapott főszerepet.
Október a rózsafüzér hónapja, amikor különösen is a Szűzanya közbenjárását kérjük imáinkban. Iskolánkban ebből az alkalomból különleges kiállítást szerveztünk, ahol a gyerekek és családjaik által hozott számos szebbnél szebb rózsafüzér kapott helyet.
A hónap minden hétfőjén közösen imádkoztunk: egy-egy évfolyam diákjai vezették a fohászt, elimádkozva a rózsafüzér egy tizedét. Az imádságok meghitt csendjében mindenki elhelyezhette szívében kéréseit és háláját. Zoltán atya megáldotta a rózsafüzéreket, kérve, hogy ezek az apró gyöngyszemek kössék össze a szíveket imádságban és szeretetben.
Külön köszönjük Novák Katalin tanítónő munkáját, aki megszervezte a kiállítást és felkészítette az előimádkozó gyerekeket, valamint Petrovics-Detvai Dorina tanítónőnek az énekkar felkészítését.
Hálásak vagyunk a közösség összefogásáért és azért, hogy együtt élhettük meg a hit és az imádság erejét.
A Vörösmarty pályaorientációs napján, 2025. október 17-én a felsősök osztályfőnökei sokféle programot szerveztek a diákoknak. Az 5.a a Szal-Agro Kft miskolci telephelyén az agrárszektor szakmáival és gépeivel ismerkedett meg, a 6.a osztályos szülők helyben mutattak be különféle szakmákat, a 6.b a tűzoltóságot kereste fel. A 7.a pályaválasztó tesztekkel és szakmabemutató kisfilmekkel töltötte az időt. A 7.b-sek a MÁV járműjavító részlegében és irányítóközpontjában vendégeskedett. A 8.a felkereste a Miskolci Rendőr-főkapitányságot, a 8.b pedig a Miskolci Egyetem Campusát járta be, illetve meglátogatták az egyetem könyvtárát.
Egy tanóra erejéig iskolásnak álltak a Szent Rita Óvoda nagycsoportosai.
Az 1.a osztályban Kati néni és Anna néni, az 1.b osztályban Kata néni és Míra néni vezetésével mutatták meg az elsősök az ovisoknak és az óvónéniknek, milyen sokat tanultak már az iskolában. Az ügyesen olvasó és számoló elsősök mellett a nagycsoportosok is aktívan bekapcsolódtak az órába.
Szeptemberben igazi iskolásként várjuk őket vissza!
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2025 Vörösmarty Katolikus-Miskolc