
Az iskolánk rendszeresen részt vesz a miskolci Görögkatolikus Általános Iskola városi várostörténeti versenyén. Idén a Humicskó Gréta(6.b), Huszár Bianka(6.a) és Kerezsi Botond(6.a) által alkotott iskolai csapatunk 6. helyezést ért el. Gratulálunk nekik!
Az "Iskolában az Erdő!" program keretében erdőpedagógusok látogattak el hozzánk, akik a 4., 5. és 6. évfolyamosok számára tartottak előadást és interaktív foglalkozásokat. A diákok megismerkedtek az erdők élővilágával és a fenntarthatóság fontosságával. Az esemény remek lehetőséget biztosított a diákok számára a környezetvédelmi tudatosság növelésére. A foglalkozások során kiemelt szerepet kapott a teremtésvédelem, amely arra tanította a diákokat, hogy felelősséggel őrizzük és védjük az Istentől kapott természetet a jövő generációi számára.
A programot Némethné Tavas Cecília tanárnő szervezte.
A szépkorúakat köszöntötték az 1. b osztály tanulói Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapja alkalmából a Mindszenti plébánia Millenniumi termében nagyszüleiket köszöntötték kis műsorukkal iskolánk 1. b osztályos tanulói.
A Szent Rita Óvoda óvodásaihoz csatlakozva ebben a tanévben az elsősök is részt vettek a programon. A legkisebbektől a „nagy” iskolásokig mindenki kedveskedett a nagypapáknak, nagymamáknak, megköszönve Nekik mindazt a sok jót, amelyet unokáikért tesznek. A verseket, énekeket követően Zoli atya áldotta meg az erre a napra sütött Erzsébet- kenyereket, majd Regős Zsolt tanár úr vezetésével a hajdani Fráter kórus rövid műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. A program szeretetvendégséggel ért véget.
Ezúton is kívánunk minden nagymamának, nagypapának, dédinek hosszú életet, jó egészséget unokáik és szeretteik körében!
Az osztály programját szervezte: Tóthné Sági Ágnes és Szádeczki Marianna
A felebaráti szeretetet megtestesítő magyar királylány életével, a róla szóló legenda felelevenítésével egybekötött kézműves könyvtári foglalkozáson vettek részt a 3. évfolyam tanulói. A tanórákon tanultak, az iskolai megemlékezés műsorán hallottak felelevenítésével, majd Szent Erzsébetről szóló vers hallgatásával merültünk el a Szent példaadó cselekedeteiben. A készített tolltartót a rózsacsoda képével öltöztették díszbe a gyerekek, így vitték magukkal a szolgáló szeretet üzenetét.
Iskolánk tanulói idén is rengeteg felajánlott játékkal és csokoládéval teszik szebbé a rászoruló gyermekek karácsonyát.
Hálásan és nagy-nagy szeretettel köszöni a családoknak a nagylelkű felajánlásokat Balga Tiborné, Kati néni, az adománygyűjtés szervezője.
Adni jó! ❤️
November 12-én, Szent Márton-nap alkalmából játékos foglalkozásra hívtuk a Belvárosi Óvoda nagycsoportosait. Az elsős színjátszó szakkörösök Szent Márton-napi műsorával kezdődött a program. Ezután a leendő első osztályos tanító nénik, Kata néni, Zita néni és Kati néni tartottak foglalkozásokat a kicsiknek. Az óvodások nagyon jól érezték magukat a számok és kalandok birodalmában, a tánc- és kézműves-foglalkozáson is. Várjuk a verselni, dalolni szerető ovisokat november 29-én, Mikuláscsalogató versenyünkön.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc