
Környezetismeret óra keretében a PresiDent Fogászati Stúdió orvosai tartottak prevenciós foglalkozást a gyerekeknek Szájápolás címmel. A tanulóknak meglepően sok ismeretük van a témával kapcsolatban, ez kiderült a kvízkérdésekre adott helyes válaszaikból.
Tudatosították a helyes fogmosás technikáját. Felsoroltuk a fogainknak hasznos és káros táplálékokat. Szó esett a fogselyem használatáról, a plakkfestő tablettáról, a megfelelő fogkefe kiválasztásáról, a fogbetegségek okairól. Felhívták a figyelmüket a félévenkénti fogászati ellenőrzésre.
Köszönet dr. Maros Tamásnak, hogy lehetővé tette számunkra ezt a programot! Sok hasznos ismeretre tettünk szert, melyeket remélhetőleg alkalmazni is fognak a gyerekek!
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc