
November 9-én a 3.a osztályosok izgatottan készültek a vasárnap reggeli misére.
Hogy ezáltal is erősítsük és ápoljuk a templom és az iskola kapcsolatát, Szent Márton emlékére egy szép műsort adtak elő a templomban a híveknek.
Megelevenítették a püspök életének legfontosabb eseményeit: a koldussal való találkozást, ahol a szegény didergőre terítette a köpenyét, hogy a dermesztő hidegtől megvédje és a kalandos püspökké választást, amikor a libaólat választotta rejtekéül, mert szeretett volna egyszerű pap maradni.
A gyerekek kis lámpásaik fénye mellett végül eldalolták a Szent életéről szóló kedves éneket is.
Tours-i Szent Márton Kr.u. 316-ban született a mai Szombathelyen a római légió tisztjének fiaként. Ő maga is katonatiszti pályára lépett, de hamaros otthagyta a hadsereget, hogy „Isten katonájaként” szerényen szolgálja a híveket.
Gyógyító és térítő csodákat is tulajdonítanak Franciaország és Magyarország védőszentjének.
Tours-i szentélye a spanyolországi Santiago de Compostela felé vezető úton a zarándokok híres megállója lett.
Köszönjük a felkészítő pedagógus, Kóródiné Szabó Judit munkáját.
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc