
Iskolánk pedagógusai egy tartalmas szakmai délutánon vettek részt, amelynek célja a teremtett világ iránti felelős gondolkodás és cselekvés elmélyítése volt. A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagjai tartottak tartalmas és elgondolkodtató előadásokat, melyek hitelesen mutatták be, miként válhat a környezettudatosság a mindennapi nevelőmunka részévé. A program lelki és szakmai értelemben is gazdagító élményt nyújtott minden résztvevő számára, amely új lendületet adott pedagógusainknak a környezettudatos nevelés iskolai megvalósításához.
„…mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni” (Ferenc Pápa, LS 13.)
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc