
Szeptember 1-jén a Vörösmartyban is útjára indult a 2025 - 2026-os tanév. Nyolc órakor az iskola színháztermében köszöntöttük elsőseinket, akiknek a mai nappal kezdődött el egy hosszú és tartalmas út.
Kilenc órától az alsósok és a felsősök Veni Sanctén vettek részt a Mindszenti-templomban. Főtisztelendő Szedmák Zoltán káplán atya mutatta be a tanévindító szentmisét, megáldotta a jelenlévő gyermekeket és pedagógusokat, homíliájában pedig kiemelte a szeretet fontosságát, amelyre tanévünket és mindennapjainkat is építhetjük. A szentmise végén nem maradt el a tanszerek megáldása sem, ezt követően Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna főigazgató asszony Dr. Ternyák Csaba érsek atya mottójával nyitotta meg az új tanévet: "Legyetek a Remény zarándokai!" Tanévnyitó beszédében kiemelte a szeretet és a hit fontosságát, melyekre az iskolán belül és kívül is bizalommal és biztonsággal építhetjük életünket.
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc