
A téli tanítási szünet elhúzódása miatt nem vízkereszt napján (január 6-án), hanem 9-én hétfőn került sor az iskolában az épületszentelésre. Az Epiphania Domini (Urunk megjelenése) kapcsán a szertartást Főtisztelendő Juhász Ferenc plébános atya, pasztorális helynök végezte. Előbb a vízszentelésre került sor (a szentelt vízből aztán az "iskola népe", kicsik és nagyok bátran vihettek haza), majd a házszentelés következett: plébános atya és paptestvérei végigjárták az iskola helyiségeit. Minden ajtófélfára vagy ajtóra fölkerült a 20 + C + M + B + 23 fölirat, vagyis: Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat!)
Vízkereszt ünnepe hagyományosan a farsangi idő kezdete is. Ennek jegyében január 12-én (csütörtökön) a Trió a la Kodály együttes adott hangversenyt a Vörösmarty aulájában. A hagyományápolás mellett új reflexiókat is igyekezett bemutatni a zenekar. Egy tanóra időtartamában XXI. századi nézőpontból, a gyerekek aktív bevonásával (kérdésekkel, daloltatásukkal) népszerűsítették művészetünk egyik alappillérét, a népzenét.
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontja idén is meghirdette betlehemkészítő pályázatát.
Ezen a megmérettetésen a 3. a osztály öt fős csapata vett részt. A pályázati kiírás szerint az alkotások bármilyen anyagból és méretben készülhettek.
Az alapvetően egyházi óvodákban, illetve iskolákban meghirdetett versenyre minden évben egyre többen jelentkeznek. A szervezők célja, hogy az alkotók újraéljék az egykori történetet és lelkileg is készüljenek a karácsony csodájára. A beküldött művekből rendezett kiállítás az Érseki Palota aulájában látogatható.
A pályázaton résztvevő csapat tagjai:
Fügedi János Tamás
Molnár Dóra Magdolna
Balogh Oszkár
Czingula Dominik
Szabó Fruzsina
Gratulálunk a csapat tagjainak!
Adventi koncert a Mindszenti templomban
Már hagyomány iskolánkban, hogy ilyenkor, advent idején koncertet tartunk a Mindszenti templomban. Így történt ez idén, december 16-án, pénteken is.
A templom - nagy örömünkre - zsúfolásig megtelt a zenét kedvelő gyermekekkel és felnőttekkel, meghívott vendégekkel.
Reményeink szerint ez a másfél óra cseppnyi örömet, megbékélést, vigaszt nyújtott mindannyiunk számára ebben a rohanó, problémákkal teli, zord világunkban.
Köszönetünket fejezzük ki Ft Juhász Ferenc plébános atyának, hogy támogatta rendezvényünk létrejöttét és lehetővé tette, hogy iskolánk a Mindszenti templomban tarthassa koncertjét.
Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik műsorunkban közreműködtek, tanítványainkat felkészítették, jelenlétükkel, adományaikkal támogattak bennünket.
Külön köszönjük az Egressy Béni Zeneiskola tanárainak, (Murvainé Bodnár Ildikó, Szabó Csilla, Hajdú Éva Dóra, Mária nővér, Mezei Gyula) hogy iskolánkban több éve foglalkoznak tanulóinkkal és aktív résztvevői voltak a pénteki fellépésnek.
Fellépő művészeink:
Dávid Enikő mestertanár
Mihajlo Vihula gitárművész
Barta Mária Viola színésznő
Csabay Zsuzsanna Virág fuvolaművész
Kacsenyák Gábor előadóművész
Gáll Franciska magánénekes
Lénárt Martina magánénekes
Jakab Endre a Mindszenti Plébánia kántora
Fellépő volt diákjaink:
Juhos Zsolt, Török Rita, Török Balázs, Molnár Anna, Gyurcsán Zsombor, Miknyóczki Nándor, Molnár Mária Tünde
Fellépő jelenlegi diákjaink:
Török Kinga, Tóth Emma Leila, Szabó Kinga, Varga Csilla, Zelenka Janka, Ágfalvi Hanna, Mezei András, Tóth Boldizsár, Czira Bence, Kovács Bíborka, Molnár Dóra Magdolna, Kardos Nándor, Nagy Ádám, Kocsis Bence, Hrebenku Szabolcs, Soós Dániel, Hangácsi Csilla, Láda Zaránd, Török Vilmos, Varga Flóra, Medve Gabriella, Balla Bence, Palágyi Zsanett, Spisák Ádám, Páricsi Lora, Hig Adrienn, Kovács Ágnes, Berecz Roland, Humicskó Gréta, Palcsó Daniella, Tarnóczi Renáta
Áldott adventet kívánunk Mindenkinek!
A galéria képre kattintva megtekinthető.
Az Egerben megrendezett floorball országos elődöntőn iskolánk mindhárom lánycsapata és a 2. korcsoportos fiúk is bejutottak az országos döntőbe, ami februárban kerül megrendezésre Komáromban.
A 4. korcsoportos fiúk sajnos "csak" a harmadik helyen végeztek, így ők nem kerültek be a döntősök közé.
Gratulálunk mindenkinek!
Az év utolsó napjaiban hagyomány szerint röplabda házibajnokságot rendeztünk.
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Espán Edina
kolléganőnk, iskolánk matematika szakos tanára, könyvtáros és osztályfőnök, alapítványunk kuratóriumi tagja
2022. december 13-án
visszaadta lelkét Teremtőjének.
Megrendülve állunk emléke előtt. Életvidám természete, hivatásához és a gyerekekhez fűződő szeretete, mindenkor kész tenni akarása hiányozni fog életünkből.
Nyugodj békében Edina!
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc