
Február 14-e a Nemzetközi Könyvajándék Napja is. Az iskola könyvtárban „Könyves Vakrandin” vehettek részt a kölcsönző gyerekek. A „Vakrandin” apróhirdetés alapján választhattak maguknak könyvet. Nagy izgalommal keresgéltek és gyorsan találtak maguknak „könyves társat”.
A Könyvajándékozás Napjának története Amy Broadmoore angol gyerekkönyves blogger nevéhez kötődik. 2012-ben ismerősei körében javasolta, hogy a szülők szeretetük jeleként adjanak könyvet a gyerekeiknek vagy a barátaik gyerekeinek Valentin napra. A közösségi oldalak által a kezdeményezés az egész világon követőkre talált. A könyvtárosok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, és azon túl, hogy kapnak könyvet ajándékba, ők is szerveznek könyves népszerűsítő programokat.
Hagyományteremtő szándékkal iskolánk falai közé is becsempésztük a ma már közkedvelt ünnepet, a Valentin-napot.
Reggel, a tanítási órák előtt iskolarádión keresztül emlékeztünk meg a napról.
Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek védőszentje. Emléknapja február 14-e.
Szent Bálint, Termi püspöke volt, akit keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégeztek. Bálint a hite erejével a börtönőre vak lányának visszaadta a látását. Mielőtt a hagyomány szerint február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” . Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
Iskolánkban az osztályok által választott kedvenc slágerekkel tettük hangulatossá a szüneteket. Közismert dalokat hallgathattak a tanulók az iskolarádión keresztül.
Két péntek délután, két farsangi mulatság
Először az alsósok farsangját rendeztük meg február 3-án, majd egy hét múlva a felsősök bulizhattak az iskola falai között. Iskolánk régi szokásaihoz közé tartozik, hogy a végzős évfolyamok hagyományos táncokkal kápráztatják el a nézőközönséget. Palotást és keringőt tanultak erre az alkalomra a negyedikesek és a nyolcadikos diákok. Az osztályok egy-egy közismert slágerre mutatták be produkcióikat. A színvonalas műsorok után tombolahúzás, Just Dance, várta a gyerekeket.
A galéria a képre kattintva megtekinthető!
Budapest KIDs Sakkversenyen Török Vilmos és Török Kinga I. helyezést ért el. A Török gyerekek a csoportversenyen is megszerezték az előkelő I. helyezést! Gratulálunk nekik!
A Vörösmarty tanulói ezen a héten három alkalommal vettek részt iskolagyűlésen és elmélkedésen: a szokásos hétfő reggeli hétindítón kívül a gyertyaszentelés és a balázsáldás alkalmával is.
Február 2-án (csütörtökön) reggel az aulában Thiago atya megszentelte az osztályok gyertyáit. A szokás onnan ered, hogy amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban, az agg Simeon a nemzetek megvilágosítására szolgáló Világosságnak nevezte Jézus Krisztust. A pap ennek emlékére végzi a gyertyaszentelést. Közös elmélkedést és imádságot követően aztán a megszentelt gyertyák méltó helyükre kerültek az osztálytermekben.
Másnap (február 3-án) Szent Balázs püspökre és vértanúra emlékeztünk. Iskolánk minden tanulója és dolgozója megkapta az áldást az "Y" alakban összekötött gyertyával: "Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől!" A szertartást Thiago atya végezte Főtisztelendő Futó Béla és Molnár Attila atyák közreműködésével.
A két imádságos nap Istennek tetsző módon gazdagította a Vörösmarty lelki életét. Köszönet érte az atyáknak és a szervezőknek!
Farsangi teremdekorációs verseny az alsós osztályok között
Iskolánk hagyományteremtő céllal rendezte meg az alsós osztályok közötti farsangi teremdekorációs versenyét.
Hangolódva a farsangi mulatságra minden osztály lázas készülődésbe kezdett az elmúlt héten.
A kisebbek még szülői segítséggel, a nagyobbak már önállóan, saját munkáikkal díszítették osztályaikat. A pártatlan, független zsűri szerda délután járta végig az alsósok termeit.
Szebbnél szebb dekorációkat, ötleteket valósítottak meg az osztályközösségek. A rajz-és technikaórán készített munkák mellett a már hagyományos farsangi dekorációk is megjelentek a falakon, ajtókon, ablakokon. Lampionok, lufik, szerpentinek teszik hangulatossá iskolánkat egészen hamvazószerdáig, a farsangi időszak végéig.
Köszönjük minden szülő, kolléga és diák lelkes munkáját!
Külön köszönjük a zsűrizést Fodorné Bacskai Orsolya gazdaságvezetőnknek, Zádoriné Galambos Mónika iskolatitkárunknak, Borbély Mónika technikai dolgozónknak, Szabóné Puskás Julianna rajz szakos és Jobbágyné Svidró Katalin technika szakos tanárainknak.
Minden osztály elismerésben részesül lelkes munkájukért.
A zsűri értékelése:
„A legpoliposabb” terem: 1.a
„A leg-leg-legbohócosabb” terem: 1.b
„A legkalaposabban felöltöztetett” terem: 2.a
„A legkézművesebb, gyerekmunkákkal teli” terem: 2.b
„A legbőségesebben díszített” terem: 3.a
„A legkorisabb, legönazonosabb” terem: 3.b
„A leghangulatosabb” terem: 3.c
„A leghagyománytisztelőbb, legbusósabb” terem: 4.a
„A legsokoldalúbb, legszínesebb” terem: 4.b
A zsűri különdíját a 4.b osztály érdemelte ki!
A galéria a képre kattintva megtekinthető!
Nyílt órákat tartottunk leendő elsőseinknek
Január 31-én, kedden, iskolánk folyosóin „ismeretlen arcok” bukkantak fel. Voltak közöttük igencsak fiatalok és idősebbek is.
NYÍLT ÓRÁKRA hívtuk és vártuk a leendő elsőseinket és szüleiket ezen a napon. A nagycsoportos ovisokat nemcsak szüleik, de még nagyszüleik is elkísérték első iskolai órájukra!
A két meghirdetett tanítási órán számos érdeklődő vett részt. Kollégáink színes, változatos feladatok segítségével mutatták meg, hová jutnak el a kisdiákok 4. osztályos korukra.
A tanórákon a kicsik sem unatkoztak. Ők is bekapcsolódhattak a nagyok munkájába.
Az órákat követően kötetlen fórumon tehették fel kérdéseiket a szülők, melyekre iskolánk igazgatója, Csík Tibor, és a leendő elsős tanító nénik válaszoltak.
Reméljük, hogy minden leendő kisiskolás és iskolát kereső szülő a Vörösmartysok táborát fogja bővíteni a jövő tanévtől!
Legyél Te is Vörösmartys!
VÁRUNK!
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc