Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda   Click to listen highlighted text! Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda Powered By GSpeech

„Legyetek a remény zarándokai!”

VorosmartyLogo       alapitvany logouj

 VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS

ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

"Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért."

WebMester

WebMester

Október 25-én, az őszi szünetet megelőző utolsó tanítási napon reggel 8 órakor halottak napi megemlékezést tartottunk a Vörösmarty aulájában. Főtisztelendő Szedmák Zoltán atya minden osztály számára hozott és meggyújtott egy gyertyát. Utalt a mennyei egyházra is, azoknak a névtelen szenteknek a közösségére, akik közbenjárnak értünk.
Halottak napján virágot és gyertyát viszünk a temetőbe: a virág az élet szépségét szimbolizálja, a gyertya pedig azt, hogy a fény szétoszlatja a sötétséget, vagyis feltámadunk és elnyerhetjük az örök életet. Ezért fontos imádkozni az elhunytakért, hogy az örök boldogságba jussanak. Egy-egy meggyújtott gyertya az adott osztályhoz tartozók halottaira emlékezve égett.
A gyertyák meggyújtása közben felcsendült az ének: "Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem..." Imádságban kértük az Urat, hogy fogadja be halottainkat a Mennyország örömébe:
"Adj, Urunk örök nyugodalmat neki! Nyugodjanak békében! Amen."
(Ágoston Zsolt igazgatóhelyettes)
Iskolánkban idén is megrendeztük a várva várt pályaorientációs napot, ahol alsós tanulóink különböző szakmákkal ismerkedhettek meg. A program célja, hogy már kisgyermekkorban betekintést nyújtsunk a különböző hivatások világába, miközben a gyerekek élményeken keresztül tanulhatnak.
A nap folyamán a gyerekek forgószínpadszerűen jártak körbe a négy izgalmas helyszínen, ahol különböző szakemberek tartottak számukra interaktív foglalkozásokat.
Répássy Olívia újságíró avatta be a diákokat az írás rejtelmeibe, megértetve, hogyan születik meg egy cikk vagy tudósítás. Torma Loretta grafikus azt mutatta meg, hogyan születnek a kreatív tervek, és a diákok saját címkét is tervezhettek. A hímzés világa is megelevenedett Kissné Berta Enikő útmutatása által, ahol a gyerekek kipróbálhatták, milyen érzés hagyományos kézműves technikákkal alkotni. Végül, de nem utolsósorban Wolf Izabella környezetvédelmi szakember beszélt a természet megóvásának fontosságáról, miközben a diákok gyakorlati tippeket is kaptak a környezetbarát életmódhoz.
A pályaorientációs nap nagy sikert aratott. Reméljük, hogy a gyerekek sok inspirációval tértek haza – talán a jövő egyik grafikusát, újságíróját vagy környezetvédelmi szakemberét épp ezen a napon segítettük az első lépésekhez!
 
Köszönjük Novák Katalin tanító néninek a nap megszervezését.

Az 1956-os forradalom emlékműsora után a 2.a-s gyerekek osztályfőnökükkel sétára indultak, hogy felkeressék Misley Emese emléktábláját, hogy méltón megemlékezzenek a miskolci sortűz legfiatalabb áldozatáról.

Nemzeti színű, szív alakban lyukas zászlóikkal és fehér virágokkal tisztelegtek az értelmetlen halált halt kislány emléke előtt. Megilletődve hallgatták szomorú történetét. Emese 1956. október 26-án (tanítási időt követően) tejért indult a Búza téri Vásárcsarnokba. Soha többé nem ért haza… A sortűz eltévedt golyói a fején és a szívén találták el. A piros kannája még napokig ott hevert az utcán, ahol a halálos lövés érte. 13 éves volt!

A simogató őszi napsütésben elgondolkodva, csöndben sétáltak vissza a gyerekek az iskolába.
Valamit talán már megértettek ebből az ünnepből.

 

Kóródiné Szabó Judit

A tegnapi napon emlékeztünk meg az 1956-os forradalom kitörésének 68. évfordulójáról.
A 8. a és 8. b tanulói műsorukkal megidézték ennek a kornak a hangulatát, valamint a miskolci események hősi halált halt résztvevői előtt is tisztelegtek.
Felkészülésüket a két osztályfőnök, Szűcs Zsuzsanna és Csorba Péter, valamint Lukács Dóra tanárnő segítette. Külön köszönet illeti Szabóné Puskás Julianna és Sárréti Gézáné kollégáinkat az aula méltó feldíszítése miatt.

A Miskolci Állatkertben az Állatok világnapja alkalmából megrendezett versenyen iskolánkat az Okos Tamarinok csapata képviselte. Tanulóinknak a helyszínen az állatkert lakóiról kellett totót kitölteni, koponyákról, tojásokról állatokat megnevezni, puzzle-t kirakni, és földrészek szerint elhelyezni a megjelölt állatokat. A vármegyei vetélkedőn a II. helyezést érte el iskolánk csapata.

A csapat tagjai:
Szegedy Máté 8.b
Bene Marcell 7.a
Soós Dániel 7.a
Tóth Balázs 7.a

Felkészítő tanár: Szűcs Zsuzsanna

Gratulálunk!

A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda idén először rendezte meg a Természeti értékek nyomában című környezetismereti versenyét, melyre a 4. évfolyamokról olyan 4 fős csapatok nevezését várták, akik érdeklődéssel tekintenek az őket körülvevő világra, kiváltképpen az állatokra. A megmérettetés tematikája az Állatok világnapja köré szerveződött. Iskolánkat Füredi Máté, Képes Botond, Lipták Levente és Pásztor-Kozma Márton 4.a osztályos tanulók képviselték, akik a versenyen KÜLÖNDÍJAT nyertek. Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő pedagógusuknak, Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna igazgatóhelyettes asszonynak!

Elérhetőségeink

Címünk:
Gazdaságvezető:

gazdasagi@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7204

Szent Rita Óvoda:

ovoda@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7219

Szent Imre Óvoda:

(30) 147 1291

Ebéd lemondása:

radiszilvia@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7205

 
 
Kedves 4. osztályos
Gyerekek
kedves 4 gyerekek

 

 

eKRÉTA belépés

e ellenorzo

 FIGYELEM!!! VÁLTOZÁS!!!

Az iskola elektronikus naplójába való belépéshez a tanulóknak felhasználónévként az oktatási azonosítóra  van szükség (7xxxxxxxxxx alakú szám, a diákigazolványon vagy az OM által kiadott oktatási kártyán található), jelszóként a születési dátumot és vezetéknév első két betűjét kell beírni ÉÉÉÉ-HH-NNVv formátumban.Ha ékezetes betűt tartalmaz, ékezetes betűt kell beírni!

  
menu

Jó étvágyat!

 
 
Névadónk

voros
A képre kattintva többet megtudhat iskolánk névadójának életéről.

 
 

beres abel gyogyulasaert qr kod

További információkért
kattintson a képre!
 

Tájékoztatás a szünnapok felügyeleti rendjéről

Az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletéről a tanítás nélküli munkanapokon és azon időszakokban, amikor a tanítás korábban ér véget.

Amennyiben a szülők igénylik a gyermekük iskolai felügyeletét, azt a kérdéses időpont előtt 3 munkanappal kell jelezniük az osztályfőnöknek (osztálytanítónak).

 

logo 2

 

koz1

hatartalanul

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech