/I. turnus 1. nap KÉKben/
Hagyományainkhoz híven a tanév befejezését követően iskolánk tanulóinak napközis tábort szervezünk két turnusban, június végéig.
Az első hetünket Thiago atya indította iskolánk kápolnájában rövid elmélkedéssel, imádkozással.
A délelőtt során a gyerekek moziban voltak, délután a KÉK szín jegyében kézműveskedtek, majd közös táncházi programon vehettek részt.
A holnapi nap a ZÖLD szín jegyében telik majd.