
A Madarak és Fák Napjának megünneplése minden évben nagy öröm az gyerekek számára.
Somoskői Péter bácsitól sok – sok érdekes dolgot megtanultunk a madarakról. Az udvaron kihelyezett madárháló fogott nekünk egy kismadarat, így Péter bácsi még a madárgyűrűzést is bemutatta nekünk. Az udvaron lehetett madárfészket készíteni; és különböző játékos feladatok is várták a gyerekeket.
Május hónap a Szűzanya hónapja. Virágkoszorúval a kezünkben ellátogattunk a Mindszenti templom udvarán álló Mária szoborhoz. Közösen imádkoztunk, énekeltünk égi édesanyánknak.
Nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos magatartás megalapozására, ezért természetesen idén is megünnepeltük óvodánkban a Föld Napját. Nem maradhatott el a szokásos közös torna és a játékos vetélkedő sem. Most első alkalommal csatlakoztunk az Énekelj a Földért mozgalomhoz is.
A Teremtésvédelem éve alkalmából vettünk részt egy játékos vetélkedőn a Gárdonyi Katolikus Óvodában. Jó hangulatban, szép környezetben telt a délelőtt. Sokat tanultak, játszottak a gyerekek; és kedves kis jelképes ajándékokkal tértünk vissza az óvodába.
A locsolkodás szép hagyományát mi is ápoljuk az óvodában. Idén is gondoskodtak róla a kisfiúk, hogy el ne hervadjanak a kislányok. Csoki tojás volt az öntözőlegénykék jutalma versükért és a szagos vízért.
A Napvirág csoportos óvodásokkal ellátogatunk a múzeumba, ahol fegyverbemutatón vettünk részt. Megismerkedhettünk az 1800-as években használatos tűz- és hidegfegyverekkel. A fiúk és a lányok egyaránt kíváncsiak voltak mindenre, nagyon figyeltek és élvezték, hogy kézbe vehettek mindent; felpróbálhatták a sisakot, a vértet, tisztíthatták a puskacsövet.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe alkalmából Sándor atya megáldotta a gyerekek behozott gyertyáit, amelyeket nagy örömmel vittek haza otthonaikba a kicsik.
A betegségek elkerülésének érdekében Szent Balázs püspök közbenjárását kérve, Balázs - áldásban részesült minden kisgyerek és óvodai dolgozó.
Idén a sok betegeskedő gyermek miatt két napon is farsangoltunk az oviban. Mindkét alkalommal, örömmel parádéztak jelmezeikben a gyerekek. Mindenki jól szórakozott és felhőtlen, vidám hangulatban búcsúztatta a telet.
Nem hittünk a szemünknek, csak ámultunk és bámultunk az óvodában! Szemerei László bűvész elvarázsolta a gyerekeket és a felnőtteket műsorával. Mindannyian csak csodálkozni tudtunk és remekül szórakoztunk.
Idén is a Millenniumi Teremben tartottuk meg karácsonyi ünnepségünket. A három adventi gyertya fényénél először a kicsik kedveskedtek versekkel, imácskákkal, énekekkel az összegyűlteknek. Utánuk a nagyobbak adtak elő egy nagyon kedves kis betlehemes játékot. A meghitt hangulatú műsor közös verseléssel, énekléssel zárult. Végezetül a Napvirág csoportos szülők szeretetvendégségre invitáltak minden jelenlevőt.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc