
Árpád – házi Szent Erzsébet ünnepe alkalmából idén is kisültek óvodánkban az Erzsébet - kenyérkék. Óvodánk apraja – nagyja együtt imádkozott kedves szentünkhöz; majd Thiago atya megszentelte a cipócskákat, amelyeket a gyermekek hazavittek, hogy közösen fogyasszák el családjukkal.
Ismét kigyúltak a fények a kis lámpásokban, hogy az óvodások világíthassanak velük a Márton napi felvonuláson. Az iskolában megtekintettük a Szent Márton életét megidéző kedves kis műsort. A hagyományokhoz híven, a nagycsoportos fiúk köszöntő jókívánságok kíséretében átadták a Márton vesszejét igazgatóhelyettes úrnak, mint a ház jelenlevő gazdájának. A lámpás felvonulás után idén is libazsíros kenyér és tea várta az iskolába visszatérőket.
Sok – sok nagymamával, nagypapával és dédikével találkoztunk az Őszidő programunkon. A nagy érdeklődés miatt csak az iskola színháztermében fértünk el. Csillogó szemek, büszke tekintetek, mosolygó arcok követték a picurka és nagyobbacska óvodások minden mondókáját, versét, énekét, táncát. Az ovisok után a Görömbölyi Zengedezők népdalkör énekelt egy kedves népdalcsokrot, majd kicsik és nagyok közös éneklésével zárult az ünnepség. Végezetül egy kis sütizéssel, teázással, beszélgetéssel fejeztük be ezt a szívet melengető délutánt.
A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben október 18-án arra hívja az egész világon a gyermekeket, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért. Óvodánk középső és nagycsoportos gyermekeivel idén is csatlakoztunk ehhez a világméretű imakezdeményezéshez, a rózsafüzér egy tizedének imádkozásával.
A Diri – Dongó együttes A kiskakas gyémánt félkrajcárja című zenés – mesés műsorával szerzett az ovisainknak felhőtlen perceket.
Az Állatok Világnapja alkalmából vetélkedőt rendeztünk óvodánkban a helyi katolikus óvodák nagycsoportosainak. Érdekes, játékos feladatokban mérték össze ügyességüket, tudásukat a gyermekek. Mindannyian jól érezték magukat, kiválóan helytálltak. Óvodánk csapata megosztozott az első helyen a Szent Erzsébet Óvoda csapatával.
Nagycsoportosaink idén is részt vettek az iskolában az Assisi Szent Ferenc ünnepe alkalmából hagyományosan megrendezett aszfaltrajzversenyen. Remek rajzokat készítettek ovisaink! A jutalmul kapott emléklapnak és labdának nagyon örültek.
Tanévzáró szent misére gyűltünk össze a gyermekekkel és családjaikkal. Hálát adtunk Istenünknek az eltelt esztendő minden tapasztalásáért; örömeinkért, bánatainkért. Velünk énekeltek a Mindszenti Gitáros Kórus tagjai is. Köszönetet mondtunk azoknak a szülőknek, akik évek óta kitartóan segédkeztek abban, hogy óvodánk mindennapjai zökkenőmentesen teljenek. Azok a gyermekek, akik a tanév folyamán rendszeresen jártak szent misére, szorgalmukért jutalomban részesültek.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc