
Október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján hagyományosan aszfaltrajzversenyt rendezünk alsó tagozatos diákjaink és a Szent Rita Óvoda nagycsoportosai számára.
Az idei évben a felső tagozatról az 5.a osztály is bekapcsolódott a programba.
Hatfős csapatok neveztek a versenyre, akik előzetesen nevet is választottak maguknak.
Voltak itt „Tigrisek” és „Farkasok”, „Szorgos méhek”, „Virgonc vidrák” és „Pingáló pingvinek”, de „Szent Ferenc Pacsirtái” és a „Kis Picassók” is aszfaltkrétát ragadtak ezen a délutánon.
A verseny kezdetén Assisi Szent Ferencre- az állatok és a természet védőszentjére- emlékeztünk egy róla szóló legenda felelevenítésével.
A gyerekek ámulva hallgatták, hogy -értve és beszélve az állatok nyelvét- hogyan mentette meg Gubbio városka lakóit egy vérszomjas farkas megszelídítésével.
A legenda felidézése után a gyerekek elmesélték, hogy ők hogyan tudják óvni, védeni az állatokat, a környezetüket és a teremtett világot, majd a 3.a osztályosokkal elénekeltek egy kedves, gólyáról szóló dalt is.
A verseny színesítésére játékos, állatokról szóló rejtvényes feladatok is várták a jelentkezőket, miközben társaik, a kis művészpalánták már hozzá is láttak műveik elkészítéséhez.
A közben megérkező Zoli atya is érdeklődéssel figyelte és ötleteivel segítette az alkotómunkát.
A hatalmas erejű szél sem akadályozta, hogy szebbnél szebb alkotások szülessenek az aszfalton, melyeket emléklapokkal és ajándék labdákkal jutalmaztunk.
A verseny meghirdetésekor a gyerekek papíralapon is készítettek rajzokat kedvenc állataikról, melyekből rövidesen kiállítás nyílik az iskola aulájában.
Kóródiné Szabó Judit, szervező pedagógus
Szeptember 26-án a Generali Arénában újra megrendezték a nagy sikerű DVTK-sportnapot, ahol alsó tagozatos tanulóink 8 sportágban próbálhatták ki ügyességüket, tehetségüket. A program célja az volt, hogy a sportágak megismerésével kedvet kapjanak a gyerekek az egyesületi keretek közti edzéshez, sportoláshoz.
Szuper program volt, mindenki nagyon jól érezte magát!
A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal), egyike a 7 főangyalnak. Ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt. A magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve Szent Mihály szekere. Szent Mihályról elsősorban templomokat, várakat, hegyeket neveztek el, hogy távol tartsa a gonoszt és a betegségeket. Iskolánk kápolnája is Szent Mihály nevét viseli. Ezen a napon a pásztorok behajtották az állatokat és elszámoltak velük a gazdákkal. Nagy ünnepségek, vidámságok, vásárok kapcsolódtak ehhez a naphoz.
Iskolánkban már hagyomány a Szent Mihály-napi hagyományőrző műsor és vásár. Szeptember 29-én hétfőn délután fogadtuk a tanulókat, óvodásainkat és a szülőket a Mihály-napi vásárra. A rendezvényt a 2. évfolyamosok műsora nyitotta meg, melyben a vásár hangulatát népi játékokkal, mondókákkal, táncokkal elevenítették föl. Ezt követte a vásár, a Mihály-napi portékák kínálása, árusítása. A szülők házi készítésű süteményekkel, kézművestermékekkel, vattacukorral, limonádéval, zsákbamacskákkal készültek. Nem volt hiány a Szent Mihály jelképét idéző, lufiból hajtogatott kardokból sem. A gyerekek nagy örömmel, kedvező áron vásárolhatták meg a termékeket. A vásári hangulatot fokozta a régi időket megidéző dekoráció is.
Köszönet a szervezésért Strázsa Beatrix tanítónőnek, a műsor betanításáért pedig Szabó Lászlóné tanítónőnek.
A vörösmartys diákok sikeresen kezdték a tanévet sporteredmények terén. Iskolánk tanulói a tanév első atlétikaversenyén mutatták meg tehetségüket, ahol magasugrásban, kislabdahajításban, súlylökésben, valamint 10x200 méteres vegyes váltófutásban mérhették össze tudásukat más iskolák diákjaival.
A városi versenyen fiú magasugróink a 2. helyen végeztek, míg a lány súlylökő csapat és a 10x200 méteres vegyes váltónk a 3. helyezést érte el, amivel mindhárom csapat továbbjutott a megyei fordulóba. A megyei versenyen a fiú magasugrók ismét remekeltek, és újra a dobogó második fokára állhattak fel!
Szívből gratulálunk minden résztvevő diákunknak a szép eredményekhez, és további sok sikert kívánunk a következő megmérettetésekhez!
A versenyen részt vett diákjaink: Humicskó Gréta, Nagy Kincső Dorka, Vig Adrienn, Bajzát Kinga, Matisz Barbara Jázmin, Kocsis Boglárka, Lukács Kéra, Nagy Dorka, Kassai Szabolcs, Papp Kristóf Levente, Németh Gábor Márk, Volczér Bence, Kovács Balázs, Nagy Ádám, Varga Zalán, Szegő Gábor Zalán.
Szeptember 29-én, Szent Főangyalok ünnepén kápolnánk védőszentje, Szent Mihály arkangyal tiszteletére búcsúi szentmisét mondott Főtisztelendő Barta Márton miskolc-mindszenti káplán atya. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Főtisztelendő Juhász Ferenc plébános atya, valamint iskolánk lelkipásztora, Szedmák Zoltán atya.
Marci atya a homíliában megemlítette, milyen fontos szerep jutott a karddal a kezében ábrázolt Szent Mihály főangyalnak: az isteni szerepre törő gonosz lélek legyőzésével biztosította a jó felülkerekedését a rossz fölött. Ennek jegyében imádkozzuk nap mint nap a kápolnánkban: "Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk..."
Szuper időben, jó hangulatban telt az év első sportos egészségnapja!
7-8 évfolyam: a 8.a nyert
Köszönjük a szervezést Hriczné Csordás Anikó testnevelőnek és a segítő kollégáknak!
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc