
Január 6-át, vízkereszt napját szentmisével ünnepeltük a Vörösmartyban. Vízkereszt (epifánia) idejéhez több mint 1700 éves hagyományok kötődnek. Ezt tekintjük például a karácsonyi időszak lezárásának és a farsang kezdetének. A keresztény hit a háromkirályok (Gáspár, Menyhért, Boldizsár), vagyis a napkeleti bölcsek látogatását kapcsolja a jeles naphoz. A "C+M+B" felirat valójában a Christus mansionem benedicat (Krisztus áldja meg e hajlékot) szavak kezdőbetűire utal, és a házszentelésre vonatkozik.
Vízkereszt napján Főtisztelendő Szedmák Zoltán atya mutatott be szentmisét az iskola aulájában. Homíliájában kiemelte, hogy a három keleti király a betlehemi csillagot követve jutott el a Kisded Jézus jászolához, ehhez pedig felfelé kellett tekinteniük. Ez a ma emberének is az egyik legfontosabb dolga: az ég felé tekinteni, mert onnan érkezik számunkra az isteni segítség.
A szentmisét követően Zoli atya megáldotta a Vörösmarty iskola és a Szent Rita Óvoda épületét és helyiségeit, hogy elmondhassuk mi is: Christus mansionem benedicat!
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc