
Az idei karácsonyi műsorunk középpontjában egy kis fenyőfa története állt, amely különleges szerepet kapott: belőle készült el az a bölcső, amely a megszületett Kisjézus fekhelye lett. Megelevenedett Betlehem világa, és egy kis időre mindannyian részesei lehettünk a karácsony üzenetének.
Iskolánk minden osztálya bekapcsolódott az ünnepi műsorba. Idén először felsős tanulóink is főszerepet vállaltak, míg az alsós osztályok énekkel tették teljessé az előadást. A közös éneklést pásztortánc, valamint hangszeres produkciók is színesítették: zongorajáték, furulyaszó és csengettyűzés tette még meghittebbé az előadást, emellett egyéni énekek is elhangzottak. Felcsendültek a jól ismert karácsonyi dallamok: Ó gyönyörű szép, Pásztorok keljünk fel, Mennyből az angyal.
A műsor végén pedagógusok és gyerekek együtt énekelték a Csillag gyúlt az éjen át… című dalt, ami igazán szép, közös pillanat volt.
Köszönjük iskolánk minden pedagógusának és tanulójának odaadó munkáját, Petrovics-Detvai Dorina és Novák Katalin kolléganőinknek a műsor összeállítását és a szervezést.
Jó volt együtt megélni a várakozás, az öröm és az összetartozás pillanatait.
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek, és mindenkinek áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc