
Füredi Máté 3.a osztályos tanuló a Bendegúz Akadémia „Tudásbajnokság” tanulmányi versenyének vármegyei fordulóján a következő eredményeket érte el:
Olvasás, szövegértés 1.hely
Matematika 1. hely
Gratulálunk Máté!
Budapesten, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban került megrendezésre a Harmatcsepp tanulmányi verseny országos döntője.
A versenyt három levelező forduló és egy országos elődöntő előzte meg.
A több száz indulóból a legjobb tíz tanuló jutott az országos döntőbe.
Iskolánkat Füredi Máté 3.a osztályos tanuló képviselte, aki matematika tantárgyból az előkelő 3. helyen végzett.
Gratulálunk Máténak és felkészítő tanítójának, Balga Tiborné, Kati néninek!
A Madarak és Fák Napja több mint 100 éves hagyomány Magyarországon, melyet május 10-én tartunk. Idén az év madarává a kerecsensólymot, az év fájává a közönséges bükköt választották.
Iskolánkban nagy érdeklődéssel kísért rajzverseny keretében emlékeztünk meg a napról, melyben részt vett minden osztály, hiszen nincs, ki ne szeretne színpompás madarakat rajzolni, festeni. Ismét csodás gyermek alkotásokban gyönyörködhettünk az aulában! Több, mint 70 gyönyörű munka került kiállításra és díjazásra.
A programot Balga Tiborné, Novák Katalin és Szabóné Puskás Julianna szervezte. A díjakat Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna igazgató helyettes asszony adta át iskolánk képzőművészet terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, legtehetségesebb tanulóinknak.
Gratulálunk minden ügyes kezű díjazottnak!
Eredmények:
Felkészítő tanáraik: Novák Éva és Nagy Zsuzsanna
2024. május 10-én népdaléneklési versenyt rendeztek a Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskolában.
Tanítványaink kiváló eredményeket értek el.
Szántai Lili 2.a osztályos tanuló I. helyezett lett.
Almási Gréta 2.a osztályos tanuló II. helyezést ért el.
Balla Boglárka 4.c osztályos tanuló III. helyen végzett.
Lichy Doren Nilla 4.c osztályos tanuló emléklapot kapott.
Gratulálunk tanítványainknak és felkészítő pedagógusuknak, Strázsa Beatrix tanítónőnek!
Örömmel és büszkeséggel adhatom hírül Önöknek, hogy idén, Miskolc város napján az ünnepi közgyűlés Pedagógiai díjjal tüntette ki kolléganőnket Balga Tibornét, Kati nénit.
Minden pedagógus munkájának leggazdagabb gyümölcse a gyermekek csillogó tekintete és a szüleik elismerése. Kolléganőnket az osztályába járó gyerekek családjai terjesztették díjazásra. Ők közvetlenül látták és tapasztalták Kati néni személyében, hogy milyen sokrétű feladat a pedagógus pálya és mély elhivatottság a tanítói hivatás.
A tantestületünk nevében szívből gratulálok Balga Tibornénak!
Kedves Katika! Hálásan köszönöm eddigi munkádat és kívánok még számtalan gyermeki mosolyt, sok - sok sikeres versenyeztetést és örömteli tanórákat.
A nagy múltra visszatekintő Almásy László egyházmegyei földrajzversenyt az idei évben az Egri Érsekség katolikus iskoláinak, Miskolc gimnáziumainak és általános iskoláinak rendeztük meg a Föld napja tiszteletére.
Témája hagyományosan a Bükk-hegység természetföldrajza és a sivatagok világa, hogy ezen témák által módja legyen a 13-14 éves diákoknak szűkebb környezetünk alaposabb megismerésére, és távoli, egzotikus vidékek felfedezésére, természettudományos ismereteik bővítésére.
Az I. fordulóban résztvevő 22 csapatból a legjobb 12-t hívtuk meg a döntőbe. Jó hangulatban, izgalomban bővelkedtünk, játékos feladatok sora várt a versenyzőkre.
Eger, Jászberény, Törökszentmiklós, Szögliget és Miskolc csapatai közül a legsikeresebb teljesítményt a következő három intézmény csapata érte el Kis Éva, Országh László és Barta Róbert tanárok felkészítő munkája eredményeképpen:
1. Avasi Gimnázium - Miskolc
2. Bercsényi Miklós Kat. Gimn. és Koll., Ált. Isk. és Óvoda - Törökszentmiklós
3. Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI - Eger
Gratulálunk a győztes csapatoknak és a felkészítő tanároknak!
Az egyházmegyei versenyt Szabóné Puskás Julianna földrajz-vizuális és környezetkultúra szakos tanár szervezte.
A természettudományok iránti érdeklődés felkeltését és a körülöttünk lévő teremtett világ szépségének bemutatását céloztuk az iskolánkban 8. alkalommal megrendezésre kerülő ásványkiállítással.
Az ásványok világa csodálatos! A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták a programot, megismerkedtek a különféle ásványokkal, kristályokkal, például acháttal, ametiszttel, rózsakvarccal, olivinnel, de csigákat, kagylókat, cápafogakat is megtekinthettek.
A mindent tudó ásványos bácsi ontotta az ismereteket, a gyerekek minden kérdésére válaszolt, sokat tanultak tőle. Emellett érdekfeszítő előadásokat hallgathattak csillagászat, fenntartható fejlődés és dinoszauruszok „témakörben”. Idén a 7-8. osztályosok élvezhették a programot Szabóné Puskás Julianna szervezésében.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc