
A Miskolci Nemzeti Színház művészei, Mészöly Anna, Prohászka Fanni és Feczesin Kristóf közreműködésével az M. A. naplója című színdarabot láthatták 7-8. osztályos tanulóink. A gyerekeknek felejthetetlen élményt nyújtott, hogy testközelből figyelhették a színészek játékát. A darab témája jól illeszkedett a tanulók életkorához is, hiszen olyan tartalmakat közvetített, amelyek érthetőek, érdekesek voltak a gyerekek számára.
Köszönjük a szervezést Sárréti Anikó néninek!
A 3.b osztály a Factory Arénában részt vett a Climb 43 köteles mászás- programján. Mindenki kipróbálhatta a falmászást a hevederek és biztosítókötelek segítségével a falmester irányításával. A skate parkban rollerezhettek és kerékpározhattak is a gyerekek. Nagyon vidám és mozgalmas délelőtt volt, igazi bátorság- és ügyességpróba a tanulók számára.
Iskolánk a víz világnapja alkalmából izgalmas programokat szervezett, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára. A diákok egy kvíz keretében és egy csapatos Kahoot vetélkedőn mérhették össze tudásukat. A program keretében az osztályok egy filmet is megtekintettek földrajzórákon, amely a Tisza védelmével kapcsolatos globális kihívásokat mutatta be. A programok emlékeztették őket arra, hogy a víz Isten ajándéka, melyet felelősséggel kell használni.
A Magyar vagyok - Határtalanul nemzetközi rajzpályázatra minden évben lelkesen készülünk. Idén közel 500 hazai és határainkon túli iskolából beküldött pályamunka közül választották ki a legsikeresebb műveket, amelyeket kiállítottak és díjaztak. Büszkék vagyunk a versenyen kiemelkedően teljesítő tanulóinkra, további sikereket kívánunk nekik!
Díjazott és kiállított: Koza Gergely Tamás 1.o
Kiállított:
Bajzát Kinga 7.o
Balla Bence 7.o
Káposzta Péter 3.o
Oláh Kamilla Szimonetta 7.o
A felkészülésben Csontos-Szádeczki Marianna, Szabó Ágnes és Szabóné Puskás Julianna pedagógusok segítették a gyerekek munkáját.
Az ünnepi műsort követően verbunkos táncházzal leptük meg a gyermekeket, majd a héten készített nemzeti színű alkotásainkat helyeztük el az óvoda bejáratához.
Ima:
“ Szeress engem, jó Istenem,
szüleimet tartsd meg nekem!
Oltalmazd meg óvodánkat,
áldd meg, áldd meg szép hazánkat!”
Nagy örömmel számolunk be arról, hogy iskolánk tanulója, Szilvási Dominik a Hebe Kft. által meghirdetett „Biblia – a világ legolvasottabb könyve” című országos projektversenyen első helyezést ért el.
Szívből gratulálunk a kiemelkedő eredményhez és a lelkiismeretes felkészüléshez!
Hatalmas küzdelmek után a 2. helyen végeztek. Továbbjutottak az országos elődöntőre is! Ez nagyon szép eredmény, hiszen nagyon fiatal a csapat (öt negyedikes szerepelt benne).
Március 19-én tartották Sajószentpéteren a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetését.
Iskolánk öt tanulója kapott meghívást a legjobbak közé.
A második évfolyam csapatversenyén tanulóink 1. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Azari Miléna, Juhász Lilla és Sárközi Lily 2.b osztályos tanulók.
Kiváló egyéni eredmények is születtek:
Sárközi Lily 2.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Juhász Lilla 2.b osztályos tanuló az 5. helyen végzett.
Azari Miléna 2.b osztályos tanuló 11. helyezett lett.
Szabados Lehel 2.b osztályos tanuló 12. helyen végzett.
Felkészítő pedagógusuk Gulyás-Kriván Mária, Marcsi néni, aki bekerült a legeredményesebb felkészítő pedagógusok közé.
A negyedik évfolyamon Füredi Máté 4.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Máté meghívást kapott a Földes Ferenc Gimnázium 30 órás matematika tehetséggondozó szakkörére.
Felkészítő pedagógusa Balga Tiborné, Kati néni.
A negyedik évfolyam csapatversenyén a Haburcsák Mira, Füredi Máté, Szabó Dominik alkotta csapat 3. helyezést ért el.
Mira és Máté Balga Kati néni, Dominik pedig Novák Katalin, Kata néni tanítványa.
Sárközi Lily és Füredi Máté áprilisban az országos döntőn képviseli iskolánkat.
Gratulálunk ifjú matematikusainknak és pedagógusaiknak!
A Te könyvtárad -
címmel nyílt kiállítás a Könyvajándékozás napjára adományozott könyvekből az iskolai könyvtárban március 11-14. között. A februári könyvajándékozási felhívásnak köszönhetően 125 ifjúsági- és gyermekkönyvvel bővült a könyvtár állománya. A tanulók a könyvbemutatón először böngészhettek a kortárs irodalmi alkotások között, majd a kiállítás címéhez hűen befolyásolhatták a könyv útját. Szavazatukkal eldönthették, hogy melyik könyv kerüljön elsők között bevételezésre, és legyen mielőbb kölcsönözhető. A könyvtári foglalkozás zárásaként a kiállított könyvek között kutatva kellett megválaszolniuk a Légy aktív látogató! – feladatlap kérdéseit, a hibátlan megfejtésért a jutalom sem maradt el.
Ezúton is köszönjük a diákok és a szülők felajánlását, az olvasás népszerűsítésének támogatását.
Augusztin Zsuzsanna
Két vármegyei verseny eredményhirdetésére is hivatalosak voltak diákjaink és felkészítő pedagógusaik az Arany János iskolába, március 14-én.
Kárpáti Viktor 4.b osztályos tanuló, kiváló helyesírásával 1. helyezést ért el az „ARANY- tollal, költőszóval” elnevezésű vármegyei helyesírási versenyen.
Felkészítő pedagógusa, Novák Katalin, Kata néni.
Füredi Máté 4.a osztályos tanuló, 3. helyezett lett, a szintén Arany Jánosról elnevezett vármegyei rajzversenyen.
Felkészítő pedagógusa, Balga Tiborné, Kati néni.
A kiállításon Budai Boglárka, Bukta Dorka, Haburcsák Mira és Tóth Emma 4.a osztályos tanulók alkotásai is szerepeltek.
Gratulálunk diákjainknak és tanítóinknak!
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc