
A kedvezőtlen időjárás miatt az iskola kápolnájában vettünk részt szentmisén Szent Rita ünnepén. Thiago atya a szeretetről és a megbocsátásról beszélt a gyermekeknek, majd megáldotta a rózsáinkat. Zárásként közösen elmondtuk a Szent Rita imácskánkat. Ebédnél egy kis sütizéssel is megemlékeztünk védőszentünk égi születésnapjáról.
Munka közben jólesik megpihenni, természetesen egy katolikus iskolában is megvan ennek a helye. Lehet persze a tantermek előtti folyosón, lehet a könyvtárban, vagy az aulában. Viszont csendes helyet keresve azt hiszem, csak a kápolnában lehet igazán nyugalomra lelni. Hiszen egy dolgos tanítási nap hatalmas nyüzsgéssel, zajjal jár, és előfordul, hogy szívesen keres a diák, a tanár is egy nyugodt, csendes zugot, ahol meghallhatja, amit a zsibongó gyereksereg között nem hallhat: Isten hangját.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc