Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda   Click to listen highlighted text! Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda Powered By GSpeech

„Legyetek a remény zarándokai!”

VorosmartyLogo       alapitvany logouj

 VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS

ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

"Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért."

Mindannyian eszközök vagyunk Isten kezében

-Volt tanítványunk ministrál a Szentatya miséjén-

     Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.

Ez azért is jelentős hír a magyar emberek számára, hiszen az egyházfő nem régen járt már hazánkban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán, így most már második alkalommal jár Magyarországon.

     Még inkább felemelő érzés számunkra, hogy egy volt vörösmartys diákunk, Novák Lajos, az Egri Papnevelő Intézet hallgatója asszisztálni fog a Szentatya miséjén.

     Lajos 2014-ben végzett iskolánkban, Ágoston Zsolt tanár úr osztályában. Saját elmondása szerint osztályfőnöke mellett az akkori hittantanára – ma iskolánk igazgatója- Csík Tibor és Koós Ede atya személye, élete és Krisztusba vetett hite indította el Őt a papi hivatás felé. Iskolánkban töltött évei alatt vált keresztény katolikus emberré, rendszeres templomlátogatóvá, ministránssá. Tanárai, a Mindszenti templom papjai mellett legfőbb támogatója ezen az úton édesanyja volt.

     Ennek az útnak egy igen jelentős állomása lesz a vasárnapi szentmise. Lajost növendéktársai választották (másik két társával együtt) erre a felelősségteljes feladatra. Egykori diákunk nagyon várja már ezt a találkozást a Szentatyával, hiszen ez egy rendkívüli, megismételhetetlen alkalom egy fiatal papnövendék életében.

     Lajos szolgálata, a mi büszkeségünk!

   

Elérhetőségeink

Címünk:
Gazdaságvezető:

gazdasagi@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7204

Szent Rita Óvoda:

ovoda@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7219

Szent Imre Óvoda:

(30) 147 1291

Ebéd lemondása:

radiszilvia@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7205

 
 
Kedves 4. osztályos
Gyerekek
kedves 4 gyerekek

 

 

eKRÉTA belépés

e ellenorzo

 FIGYELEM!!! VÁLTOZÁS!!!

Az iskola elektronikus naplójába való belépéshez a tanulóknak felhasználónévként az oktatási azonosítóra  van szükség (7xxxxxxxxxx alakú szám, a diákigazolványon vagy az OM által kiadott oktatási kártyán található), jelszóként a születési dátumot és vezetéknév első két betűjét kell beírni ÉÉÉÉ-HH-NNVv formátumban.Ha ékezetes betűt tartalmaz, ékezetes betűt kell beírni!

 
 

beres abel gyogyulasaert qr kod

További információkért
kattintson a képre!
 

Tájékoztatás a szünnapok felügyeleti rendjéről

Az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletéről a tanítás nélküli munkanapokon és azon időszakokban, amikor a tanítás korábban ér véget.

Amennyiben a szülők igénylik a gyermekük iskolai felügyeletét, azt a kérdéses időpont előtt 3 munkanappal kell jelezniük az osztályfőnöknek (osztálytanítónak).

 

logo 2

 

koz1

hatartalanul

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech