
Szeretettel tudatjuk a kedves szülőkkel, hogy iskolán az idén az Erzsébet Napközis Tábor helyett (az idő rövidsége miatt) a saját hagyományos táborát indítja újra, mely a Csodaszarvas táborok miatt 2 évig szünetelt. Ebben az a jó, hogy nincsen 20 fős létszámkorlát, biztosan tudjuk fogadni az összes osztálytársat és az iskolánkba járó testvéreket, továbbá nagyobb szabadságot élvezünk a programok összeállításában is.
A tábor 5 napos:
2020. június 29-től július 3-ig tart
A napi programok 8 órától 16 óráig tartanak, a gyerekek felügyeletét 7 órától 16:30-ig vállaljuk.
A foglalkozások kínálata:
A tábor önköltséges, a napi háromszori étkezés díját is magában foglalja a 9000 forintos/5 nap térítési díj.
Jelentkezni az iskola titkárságán lehet 2020. június 23-án déli 12 óráig a 46/506-518-as számon, illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
A tábor térítési díjának befizetése a következő időpontokban lehetséges Radi Szilvia gazdasági ügyintézőnél:
06. 17-22. 13:30-tól 16:30-ig,
06.23- 25. 7:30-tól 13:00-ig.
A táborral kapcsolatos kérdéseket Balga Tiborné (Kati) és Novák Katalin szervezők fogadják és válaszolják meg.
Más, támogatott táborozási lehetőségek a https://www.meszegyi.hu/programjaink/ címen találhatók.
A végzősök számára minden évben különös jelentőséggel bír az utolsó nap, a ballagás napja. Idén a különleges helyzetre való tekintettel nem tarthattunk hagyományos ballagási ünnepséget, viszont az iskola vezetősége úgy döntött, hogy rendhagyó módon, de kap lehetőséget 44 nyolcadikosunk az elbúcsúzásra. Így 2020.június 12-én 16 órai kezdettel vettek részt a számukra tanévet lezáró Te Deum hálaadó szentmisén.
Ez az évfolyam volt az első, akik a fenntartóváltás után, már katolikus iskolába iratkoztak. Az osztályok már nem ugyanazok voltak ezen a napon, akik 2012-ben elkezdték kisiskolás éveiket, azonban az évek alatt közösséggé kovácsolódtak az intézmény falai között.
Búcsúzás... Most elmaradt a tantermeken végigvonulás, viszont a Miskolc-Mindszenti plábániatemplomban tartott hálaadó szentmise után az osztályok ünneplőben, ballagási tarisznyával vállukon indultak és "ballagtak" az iskola épülete felé osztályfőnökeik vezetésével, hogy az utolsó osztályfőnöki óra keretében átvehessék a számukra a nyolcadik évet is lezáró bizonyítványt. A meghatottság most sem maradt el sem a diákok, sem osztályfőnökeik részéről sem, igazgató úr szavai is tanúskodtak róla, hogy elérzékenyült a szentmise utáni szavai alatt. Két diákunkat a Vörösmarty-díjban részesítette: Török Gergő (8a), és Török Petra (8b) részesült a kitüntetésben a nyolc év alatt elért kiemelkedő tanulmányi eredményekért és közösségben végzett munkáért, valamint Kiváló sportoló díjat kapott Csorba János (8a) tanulónk az elért kimagasló sporteredményeiért.
Sikeresen felvételt nyert minden végzősünk, és középiskolai tanulmányait szeptemberben a kiválsztott iskolákban kezdik el, amihez szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk.
A búcsú szavai között idén is elhangzott a mondat: Büszkék vagyunk rátok és visszavárunk titeket!
Tisztelt Szülők, kedves diákok!
Hétkezdő iskolagyűlésünket Kovács József atya már annak jegyében kezdte, hogy szerdán véget ér a farsangi időszak. Elmélkedésében arra utalt, hogy hamarosan itt az ideje az elcsendesedésnek, a mulatozás és hangos szórakozás befejezésének. Bár még nem ma, s nem is holnap, hanem csak szerdán kezdődik a nagyböjt, amikor lelki nap lesz, szentmisével és keresztúttal igyekszünk ráhangolódni az időszakra.
József atya gondolatai után egy rövid eredményhirdetés következett, igazgató úr gratulált az újabb sikeres sporteredményhez.
2020. február 22-én Edelényben megrendezésre került Tehetségpont Sakkverseny III. állomásán a következő eredményeket hozták el az iskola diakjai:
Török Vilmos (1.a) - I. helyezés - I. korcsoportos fiúk között
Török Rita (3.a) - III. helyezés - I. korcsoportos lányok között
Török Balázs (4.a) - II. helyezés - II. korcsoportos fiúk között
A Városi IV. korcsoportos Kosárlabdaversenyen kivállóan szerepelt iskolánkból a következő csapat:
Gratulálunk!
Ezek után kicsit hosszabban Sárréti Gézáné tanárnő vette át a szót, az elmúlt héten iskolánk atlétikaversenyt rendezett a felsős tanulók résztvételével. Szinte mindenki, kivétel nélkül jól szerepelt, jelképes dobogóra állhattak a résztvevők az iskolai közösség tapsával kisérve.
Fotóink az eredményesekről:
Heti iskolagyűlésünket nagyböjt első hetének hétfőjén elmélkedéssel kezdtük, melyet a 6. évfolyamosok olvastak fel Urunk szenvedéséről, Verebélyi Erika tanárnő és hittanár vezetésével. Az elmélyülést az énekkar segítette számunkra, zongorakiséretet nyújtott Murvainé Bodnár Ildikó tanárnő, énekkarunk vezetője.
Az elmélkedést igazgató úr gondolatai követték a lemondással, önmegtagadással kapcsolatosan, hiszen ez az időszak remek lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak a testünk edződjön, hanem a lelkünk is, ezt pedig legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha lemondunk egy számunkra kedves dologról, tárgyról, ételről vagy akár tevékenységről.
Mondanivalója után rövid eredményhirdetés következett.
A Városi Fazekas Matematikaversenyen Bajzát Anna 6.b-s tanulónk III. helyezést ért el.
Előző hétvégén Sátoraljaújhelyen rendezték meg a XXVII. Kids Kupát.
Itt Török Vilmos 1.a-s tanulónk I. helyezett lett a korcsoportjában a fiúk között,
Török Rita 3.a-s tanulónk I. helyezést ért el a korcsoportjabeli lányok között,
valamint Török Balázs 4.a-s tanulónk szintén I. helyen végzett korcsoportjában a fiúk között.
Az előző hét eredménye volt, hogy az Edelényben megrendezett Tehetségpont III. állomásán Török Vilmos a fiú I. korcsoportban győzelmet aratott.
Büszkék vagyunk rátok, további sikeres versenyeket kívánunk!
Hétfői iskolagyűlésünkön elsőként a közösségben is nagyon fontos higiéniai szabályokról volt szó. Iskolánk védőnője - Kacsó Nikolett - tartott rövid tájékoztatást és a tisztasági szabályok betartására hívta fel a figyelmét mindenkinek. A kézfogás példájával mutatta be, hogy milyen gyorsan terjedhet a fertőzés, ami megelőzhető és akinek van, hordjon magával kézfertőtlenítő zselét, zsebkendőt. Fontos a kézmosás is, a köhögés és tüsszögés lehetőleg ne más irányába történjen és ha már muszáj, akkor inkább használjuk a karunkat, pontosabban a könyök-hajlatunkat.
Az egészségünk megóvása mindenki érdeke.
A tájékoztatás után ismét eredményes diákjainkat tapsolhattuk meg.
Az Országos Szinronkorcsolya Bajnokság I. helyezését nyerte el az iskolánk diákjaiból álló csapat:
Ugyanezen a versenyen II. helyezést ért el:
Az Adamantin-Sajó Kupa Karate Bajnokságon ért el a 7-8 évesek és 8-9 évesek korosztályában I. helyezést Huszár Bianka 1.a osztályos tanulónk.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc