Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda   Click to listen highlighted text! Üdvözöljük oldalunkon Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda Powered By GSpeech

„Legyetek a remény zarándokai!”

VorosmartyLogo       alapitvany logouj

 VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS

ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

"Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért."

3. kcs-os kosaras lányaink városi bajnokok lettek a Jezsuita Gimnáziumban megrendezett diákolimpián!

Sok sikert kívánunk a megyei döntőre!

Idén február 14-én megtartottuk felsős tanulóink farsangi rendezvényét. Ebben az évben egy kis földrajzot is csempésztünk a mulatságba. Minden osztály egy országra jellemző számot adott elő. A produkciókat a felsős lányok közös tánca is színesítette. A műsort idén is a nyolcadikosok keringője zárta, amely után diákjaink szüleikkel együtt is táncolhattak.

Negyedikes osztályunk különleges módon búcsúztatta a telet és köszöntötte a tavaszt!  A napot a kenyér szimbolikájával indítottuk: beszélgettünk arról, hogyan táplálja testünket és lelkünket egyaránt. A zsíroskenyér-készítő verseny során a gyerekek kreativitása is kibontakozott, miközben közösen élveztük az egyszerű, de annál finomabb falatokat. A tavaszváró varázslat és a mini papírkertek elkészítése pedig még közelebb hozta hozzánk az ébredő természet szépségét. Egy örömteli, közösségépítő nap volt, amelyben a játék, az alkotás és a hit is helyet kapott.

A 2025.02.15-én Tarcalon rendezett "10 város a magyar sakkozásért" versenyen a D csoport győztes Bajnoka Kondás Eszter (2.b oszt. tanuló) lett.
Gratulálunk a szép eredményhez, további sikeres versenyzést kívánunk!
- 2025.01.25.
Bodrogkeresztúr 10 város a magyar sakkozásért - D csoport
Kondás Eszter 4. hely és csoportkategória győztes (serleg).
- 2025.01.29.
Miskolc Városi Sakk Diákolimpia
Kondás Eszter II. helyezett, ezüstérem.

A kosárpalántás lányaink szuper teljesítményt nyújtottak a hétvégén! Két első és egy harmadik helyezést szereztek a Diósgyőri Arénában.

Február 14.-hez, a nemzetközi könyvajándék napjához csatlakozva teremtsünk hagyományt! A tervezetten, évről évre ismétlődő akcióban az önzetlen ajándékozást, örömszerzést, az olvasásnépszerűsítést a gyermekek szélesebb körében szeretnénk megvalósítani. Könyvajándék kérésén túl könyves zsákbamacska- és kívánságláda is várja tanulóinkat február 10-13. között.

A kezdeményezést egy angol gyermekkönyves blogger, Amy Broadmoore indította útjára 2012-ben azzal a javaslatával, hogy a szülők szeretetük jeléül könyvet adjanak a gyerekeiknek Valentin-napra. A közösségi oldalaknak köszönhetően a kezdeményezés az egész világon követőkre talált. A könyvtárosok is csatlakoztak az ajánláshoz, és azon túl, hogy kapnak könyvet ajándékba, könyves népszerűsítő programokkal színesítik a könyvajándékozás napját.

A nemzetközi könyvajándék napja (február 14.) mára világszerte kialakult szokásához csatlakozva az iskola könyvtára hagyományteremtő szándékkal felhívást tesz közzé, hogy egy nem használt, jó állapotú gyermek- és ifjúsági könyvet a tanulók szüleikkel közösen a könyvtáruknak adományozzanak.

További programok, kívánságláda, könyves zsákbamacska is várják az érdeklődő gyermekeket február 10-13. között.

A magyar kultúra napján, január 22-én kiállítás nyílt a 4.a osztályosok környezetismeret órára készített Magyarország nagytájait bemutató lapbookjaiból. A gyermekek munkáit a nyílt napra érkező szülők is megtekinthették.

Az iskolánk tanulói a kiállított lapbookokhoz készült feladatok megoldásával aktív, cselekvő részesei lettek a hazánk tájait bemutató tárlatnak.

Köszönjük a 4.a osztály, a környezetismeretet tanítójuk Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna és Augusztin Zsuzsanna könyvtárostanító munkáját.

Elérhetőségeink

Címünk:
Gazdaságvezető:

gazdasagi@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7204

Szent Rita Óvoda:

ovoda@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7219

Szent Imre Óvoda:

(30) 147 1291

Ebéd lemondása:

radiszilvia@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7205

 
 
Kedves 4. osztályos
Gyerekek
kedves 4 gyerekek

 

 

eKRÉTA belépés

e ellenorzo

 FIGYELEM!!! VÁLTOZÁS!!!

Az iskola elektronikus naplójába való belépéshez a tanulóknak felhasználónévként az oktatási azonosítóra  van szükség (7xxxxxxxxxx alakú szám, a diákigazolványon vagy az OM által kiadott oktatási kártyán található), jelszóként a születési dátumot és vezetéknév első két betűjét kell beírni ÉÉÉÉ-HH-NNVv formátumban.Ha ékezetes betűt tartalmaz, ékezetes betűt kell beírni!

  
menu

Jó étvágyat!

 
 
Névadónk

voros
A képre kattintva többet megtudhat iskolánk névadójának életéről.

 
 

beres abel gyogyulasaert qr kod

További információkért
kattintson a képre!
 

Tájékoztatás a szünnapok felügyeleti rendjéről

Az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletéről a tanítás nélküli munkanapokon és azon időszakokban, amikor a tanítás korábban ér véget.

Amennyiben a szülők igénylik a gyermekük iskolai felügyeletét, azt a kérdéses időpont előtt 3 munkanappal kell jelezniük az osztályfőnöknek (osztálytanítónak).

 

logo 2

 

koz1

hatartalanul

Weboldalunkon sütiket használunk az optimális működés érdekében. Oldalaink böngészésekor hozzájárul a sütik használatához.
Ok
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech