VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Őszidő délutánunkon meleg szeretettel köszöntöttük a Millenniumi Teremben összegyűlt sok – sok nagymamát és nagypapát. Az ovisok versekkel, énekekkel, tánccal, puszival és öleléssel köszönték meg nagyszüleiknek gondoskodó szeretetüket. A Zengedezők Népdalkör kedves műsorával igazán vidámmá tette kis ünnepségünket.
Az Állatok Világnapja alkalmából játékos vetélkedőt rendeztünk a városunk katolikus óvodáiba járó nagycsoportos gyermekek számára. Érdekes feladatok megoldása során mérhették össze tudásukat, ügyességüket az ovisok. A vetélkedő végeztével egy kis agapé során minden kisgyermek örömmel vette át a jutalmát.
Szüreti mulatságot idézett meg az óvoda udvarán Sinka Timi néni az Esztenás együttessel. Mindannyian nagyon jól mulattunk.
Tanévzáró szentmisére gyűltünk össze a Mindszenti templomba, hogy hálát adjunk Teremtőnknek az elmúlt tanév minden öröméért, megpróbáltatásáért, kegyelméért.
Idén is részt vettek kéthetes vízhez szoktatáson, úszásoktatáson a nagycsoportosaink, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.
Mindhárom csoportban évzáró ünnepséget tartottunk, ahol a gyermekek egy kis ízelítőt adtak a tanév során tanult versekből, mondókákból, énekes – táncos játékokból.
A Méhecske csoportban ballagási ünnepség is volt; 17 nagycsoportos vett búcsút óvodánktól.
A Zárdakápolnában köszöntöttük óvodánk védőszentjét, Szent Ritát. Eljött közénk Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka a Fráter Kórussal és zenéjükkel, éneklésükkel még ünnepélyesebbé tették szentmisénket.
Emlékezetes napot töltöttünk el a Csanyik – völgyben, az ÉSZAKERDŐ Zrt. CSANYIKI ERDŐHÁZ Erdészeti Erdei Iskolájában. Nagyot túráztunk, ittunk forrásvizet, hallgattuk a madarak énekét. Ismerkedtünk az erdő életével. Láttunk gombát, szarvasbogarat, vaddisznó lábnyomot; sőt néhányan még tovafutó őzet is.
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc