VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Kérjük hogy támogassa adója 1%-ával a Vörösmarty Iskoláért Alapítványt!
Szervezetünk fő célja:
A miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskolában folyó oktató-nevelő munka folyamatos megújítása, színvonalának emelése, a diákok, tanárok önálló kezdeményezéseinek támogatása.
Alapítványi adószám:
3530 Miskolc, Mádai Lajos utca 2.
(Google-térképen is megtekinthető)
OM azonosítónk: 201516
radiszilvia@vorosmartykatolikus.hu
(30) 613 7205
Adventi koncert a Mindszenti templomban
Már hagyomány iskolánkban, hogy ilyenkor, advent idején koncertet tartunk a Mindszenti templomban. Így történt ez idén, december 16-án, pénteken is.
A templom - nagy örömünkre - zsúfolásig megtelt a zenét kedvelő gyermekekkel és felnőttekkel, meghívott vendégekkel.
Reményeink szerint ez a másfél óra cseppnyi örömet, megbékélést, vigaszt nyújtott mindannyiunk számára ebben a rohanó, problémákkal teli, zord világunkban.
Köszönetünket fejezzük ki Ft Juhász Ferenc plébános atyának, hogy támogatta rendezvényünk létrejöttét és lehetővé tette, hogy iskolánk a Mindszenti templomban tarthassa koncertjét.
Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik műsorunkban közreműködtek, tanítványainkat felkészítették, jelenlétükkel, adományaikkal támogattak bennünket.
Külön köszönjük az Egressy Béni Zeneiskola tanárainak, (Murvainé Bodnár Ildikó, Szabó Csilla, Hajdú Éva Dóra, Mária nővér, Mezei Gyula) hogy iskolánkban több éve foglalkoznak tanulóinkkal és aktív résztvevői voltak a pénteki fellépésnek.
Fellépő művészeink:
Dávid Enikő mestertanár
Mihajlo Vihula gitárművész
Barta Mária Viola színésznő
Csabay Zsuzsanna Virág fuvolaművész
Kacsenyák Gábor előadóművész
Gáll Franciska magánénekes
Lénárt Martina magánénekes
Jakab Endre a Mindszenti Plébánia kántora
Fellépő volt diákjaink:
Juhos Zsolt, Török Rita, Török Balázs, Molnár Anna, Gyurcsán Zsombor, Miknyóczki Nándor, Molnár Mária Tünde
Fellépő jelenlegi diákjaink:
Török Kinga, Tóth Emma Leila, Szabó Kinga, Varga Csilla, Zelenka Janka, Ágfalvi Hanna, Mezei András, Tóth Boldizsár, Czira Bence, Kovács Bíborka, Molnár Dóra Magdolna, Kardos Nándor, Nagy Ádám, Kocsis Bence, Hrebenku Szabolcs, Soós Dániel, Hangácsi Csilla, Láda Zaránd, Török Vilmos, Varga Flóra, Medve Gabriella, Balla Bence, Palágyi Zsanett, Spisák Ádám, Páricsi Lora, Hig Adrienn, Kovács Ágnes, Berecz Roland, Humicskó Gréta, Palcsó Daniella, Tarnóczi Renáta
Áldott adventet kívánunk Mindenkinek!
A galéria képre kattintva megtekinthető.
Az Egerben megrendezett floorball országos elődöntőn iskolánk mindhárom lánycsapata és a 2. korcsoportos fiúk is bejutottak az országos döntőbe, ami februárban kerül megrendezésre Komáromban.
A 4. korcsoportos fiúk sajnos "csak" a harmadik helyen végeztek, így ők nem kerültek be a döntősök közé.
Gratulálunk mindenkinek!
Az év utolsó napjaiban hagyomány szerint röplabda házibajnokságot rendeztünk.
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Espán Edina
kolléganőnk, iskolánk matematika szakos tanára, könyvtáros és osztályfőnök, alapítványunk kuratóriumi tagja
2022. december 13-án
visszaadta lelkét Teremtőjének.
Megrendülve állunk emléke előtt. Életvidám természete, hivatásához és a gyerekekhez fűződő szeretete, mindenkor kész tenni akarása hiányozni fog életünkből.
Nyugodj békében Edina!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület a megyeháza dísztermében tartotta hagyományos ünnepségét.
Itt adták át a legeredményesebb diáksport szervezetek kitüntető címeit, a Jó tanuló, jó sportoló díjakat, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Diáksportjáért emlékplaketteket.
Iskolánk a 200-500 fős általános iskolák kategóriában a 2021/22-es tanévben a megye II. legeredményesebben szereplő intézménye volt.
Köszönet Sárréti Gézáné
Hriczné Csordás Anikó
Bíró Ignác
Pintér Dávid testnevelő kollégáknak munkájukért.
December 6-án volt Szent Miklós emléknapja.
Minden gyerek (és talán sok felnőtt is) várva várja érkezését minden évben.
A legismertebb szentünk. De nemcsak a legismertebb, hanem egyúttal a legkedveltebb, legnépszerűbb szentje a katolikus egyháznak.
Vártuk és el is jött hozzánk!
Iskolánkban a 3. a osztályosok felelevenítették műsorukban Szent Miklós legendáját, majd az egész iskola pirosba öltözve egy ismert karácsonyi dallamra táncra perdült.
A kicsiket termeikben is várta a Mikulás. A nagyobbak az iskola aulájába teázhattak. Minden osztályunkról színes fotók készültek a színházteremben és az aulában.
Még az ebédlőnkben is Mikulás-hangulat várta a gyerekeket!
Reméljük jövőre is eljön hozzánk!
Köszönet a sikeres napért:
Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna tanítónőnek
Sárréti Gézáné testnevelő kollégának
Hriczné Csordás Anikó testnevelő kollégának
Kovalik Gábor rendszergazdának
az iskola konyhai dolgozóinak
Csalogattuk a Mikulást… És el is jött iskolánkba!
December 2-án (pénteken) Mikuláscsalogató vers-és énekversenyre vártuk a nagycsoportos, leendő első osztályos óvodásokat iskolánkba.
Lázas előkészületek után délutánra megtelt a színháztermünk izgatott kisgyerekekkel és a még náluk is jobban izguló szüleikkel. A hét tagú zsűri előtt fellépő „kis művészek” felejthetetlen perceket szereztek minden jelenlévőnek.
A verseny után az ovisok megtekinthették iskolánk 3.a osztályának kis műsorát, amely bemutatta Szent Miklós legendáját. Az eredményhirdetés előtti perceket közös táncolással és énekléssel tölthették el az iskolába készülő gyerekek az aulában.
A Mikuláscsalogatóról senki sem távozhatott üres kézzel: oklevelek, kifestők, könyvek kerültek elő a Mikulás puttonyából.
A verseny zsűrije volt:
Horváth Judit óvónő (Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda)
Csécsi Miklósné óvónő (Belvárosi Óvoda)
Bárány Barbara óvónő (Szent Rita Óvoda)
Révainé Radácsi Katalin tanitó
Kóródiné Szabó Judit tanító
Gulyás-Kriván Mária tanító
Köszönet Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna tanítónőnek a műsor betanításáért, Kiss Sándornak, ezermesterünknek, a díszlet elkészítéséért, valamint Koós Gergely tanár úrnak a verseny pillanatainak megörökítéséért.
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc