VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Nagy Veronika, 3.a osztályos tanuló, 3. helyezést ért el a Nyelvmester országos projektversenyen. Kiváló teljesítményéhez gratulálunk!
Iskolánkban hagyomány, hogy az első osztályos tanulóinkat és szüleiket rövid műsorral köszöntjük az első tanítási napon. Ebben a tanévben két tehetséges másodikos, Fügedi Panna és Parti Józsa Balázs mondott verset, majd egy bátor és ügyes első osztályos, Képes Luca szavalt az iskoláról. Az elsősök fogadalomtétellel váltak óvodásból igazi iskolássá, majd a tanító nénik felkötötték iskolánk egyik jelképét, a vörösmartys nyakkendőt a gyerekek nyakába. A legkisebbeket Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna igazgatóhelyettes asszony és Csík Tibor igazgató úr köszöntötte, majd együtt imádkoztak Thiago atyával.
Idén is megtartottuk pályázati költségvetésből hittan táborunkat, mely ismételten, jó hangulatban telt el Eger városában. Thiago atya által celebrált szentmisével nyitottuk meg. A három nap alatt volt többek között érzékenyítő program (Szemfényvesztő interaktív kiállítás), Szent Miklós Görögkeleti Szerb templom, Érseki Palota, és Egri Szent Bernát templom látogatása. A ciszter templomot Novák Lajos diakónus, volt tanítványunk élményszerűen mutatta be. A tábor hangulatáról a képek mesélnek.
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
Június utolsó és július első hetében Pintér Dávid tanár úr szervezésében valósult meg iskolánk napközis sporttábora.
A kosárlabda mellett a gyerekek megismerkedhettek a kézilabdával és a floorballal is. A lányok a mazsorettek világába is betekinthettek.
A sportos programok mellett strandolás, jégkrémezés és mozilátogatás is szerepelt a tábor kínálatában.
Iskolánkban minden gyermek megtalálhatta idén nyáron is a számára leginkább megfelelő tábort.
Köszönjük minden kollégánknak, akik részesei voltak tanulóink nyári kikapcsolódásának!
További szép és tartalmas pihenést kívánunk mindenkinek!
/II. turnus 5. nap PIROSban/
Ez is eljött. Utolsó napunk volt az iskola napközis táborában. Ezúttal PIROSban!
Az elmaradhatatlan délelőtti foglalkozás során stresszlabdát készítettek a gyerekek piros lufiból és piros színű gyümölcsök, zöldségek kóstolására is sor került.
A gyerekek számára az egyik leginkább várt kutyás bemutató sem maradt el az utolsó napon!
Iskolánk diákjai jégkrémezéssel zárták a II. turnusát a tábornak.
Mindenki ajándékkal mehetett haza a nap végén.
Köszönjük minden kollégánknak a táborban való közreműködést, az ötletes foglalkozásokat.
Mindenkinek szép, tartalmas nyarat kívánnak a tábor szervezői!
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc