
A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy az alábbi dokumentumokat kitöltve hozzák magukkal:
Adatkezelési nyilatkozat állókép- és hangfelvétel készítéséhez
A Határtalanul Program keretében iskolánk 7. évfolyamos diákjai háromnapos erdélyi kiránduláson vehettek részt. Sok gyönyörű helyet néztünk meg, és gyermekeink megtapasztalhatták az ott élő magyarok kedvességét, vendégszeretetét, valamint azt az egyedülálló érzést, hogy a határon túl is otthon érezhetik magukat.
Feladatunk, hogy a mai világban emberi, keresztény és a magyarságból merítő értékeket közvetítsünk diákjaink és szüleik felé. Nem tudjuk helyettesíteni a családi nevelést, viszont biztos táptalajt akarunk adni az élethez.
Nevelésünk alappillére a keresztény lelkiség. Hittanóráink, közös imádságaink, liturgiáink is támogatják az egészséges nevelést, nevelőink hívő emberek, akik példát tudnak mutatni a rájuk bízottaknak.
Intézményünket a korábbi években sportiskolának tekintették. Városi, megyei, valamint országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak ma is diákjaink. Emellett a sport, mint nevelési- és csapatépítő eszköz van jelen.
Számos verseny zajlik iskolánkban, falakon belül és kívül is bizonyítják diákjaink felkészültségüket és rátermettségüket a megmérettetésekben házi-, városi-, megyei sőt országos vesenyeken is.
© 2026 Vörösmarty Katolikus-Miskolc